Bejárat > Eset-tanulmányok > Az analitikus gondolkodás

Az analitikus gondolkodás

2021. április 15.

A minap volt egy érdekes feladat. Egy eltört fojtószelep-tengellyel kellett valamit kezdeni. Vagyis így indult…

Stromberg

Szárnyaszegett Stromberg

Kiderült, hogy a motor egy hajót szolgál ki, és évek óta nem járt már a motor. Most akarták beindítani, de a fojtószelep meg sem mozdult. És addig feszegették, amíg eltört. Semmi gond, meg tudom oldani. Össze is állt az új tengely, amely a régi, nagyon puha acéllal szemben most már ezüstacélból készült, így azért sokkal erősebb.

Immáron az új tengellyel

Immáron az új tengellyel

Jött a következő feladat, hogy ha már összeállt, be kellene üzemelni. A motor amúgy egy régi, 240-es Volvo-ból került át a hajóba, és az örökéletnek tervezett 2.3-as négyhengeres változat. Amit előre tudtunk, hogy nem akar beindulni. Ami oka lehetett annak, hogy évek óta nem járt. Vagyis azért nem járt, mert nem tudták beindítani, és mert nem találták meg a hiba okát. Hát akkor hibakeresésre fel!

Benzinmotornál ha levegő, benzin és szikra van, meg egy minimális kompresszió, akkor annak a motor járnia kell. Kompresszió teljesen rendben, levegő adott, benzinkérdés most már rendben, szóval csak a szikra maradhatott, mint ludas. Készültem is a gyertyakábel-túlélőkészletemmel, multiméterrel és egy tartalék trafóval.

Egy klasszikus, megszakítós rendszerrel találtam szemben.

Megszakítós gyújtási rendszer

Megszakítós gyújtási rendszer

Akkor kezdjük a hibakeresést, a rendszer működését ismerve, analitikusan, szisztematikusan.

1. Nos, első pont, van-e bármiféle szikra a kivett gyertyán indítózás közben? Semmi.
2. Mérjünk gyorsan ellenállásokat! Elsőre a főkábelt. Ez egy laza 22kOhm értéket mutatott, ami önmagában is kétszer annyi, mint amennyit egy megszakítós rendszer összesen elbírna. Hát akkor főkábel kuka. Gyorsan gyártottam egy ellenállás nélkülit.
3. Rotor? Hát, az is 5kOhm-ot mutat. Nem vígasztalt meg.
4. Egyedi gyertyakábelek? Azt is cserélték anno, hátha az a baj. Jó minőségű kábelt vettek, csak szénréteg-ellenállásosat, amik így szálanként átlag 8kOhm-osak. Ez sem dobott fel.
5. Gyertyák? Nem meglepő módon azok is újak, de persze ezek is ellenállásosak, 5kOhm itt is.

Hát így összeadva akkor az egyedi hengerek ellenállását a trafótól kezdve: 0 + 5 + 8 +  5 = 18kOhm. Ez még így is mindig sok nekem.  A régi főkábbel pedig 40kOhm volt. Így nem csoda, hogy nincs szikra…

6. Újabb indítozási próba, hogy 18kOhm-mal van-e szikra? Negatív.

7. Akkor dugjuk át az elosztóból az egyik egyedi gyertyakábelt közvetlenül a trafóba, tehát az elosztót és a főkábelt kihagyva egy újabb szikrapróba. Negatív, semmi szikrajellegű dolog.

A trafó kap egy kapcsolt fix 12V-ot, és a testet szaggatjuk a megszakítóval.

8. Kapcsolt 12V ott van a trafón? Igen. Végre valami pozitív!
9. Csere az általam vitt trafóra, hogy azzal mi változik. Szikrateszt ugyanúgy negatív, tehát nem a trafó rossz és amiatt nincs szikra.

Vagyis a test nem jut el a trafóra.
A megszakító a letestelt elosztótoronynak a potenciálját kapcsolgatja. Tehát a következő lépést, hogy

10. A motor le van testelve, tehát rövidzár van az akku mínusz és motor között? Igen. Ez is valami.
11. Az elosztótorony is ugyanúgy testelve van? Igen. Meglepett volna, ha nem, hisz fémesen van a blokkhoz csavarozva, de inkább ellenőrzöm.
Megszakítótól a trafóig menő vezeték nem szakadt? Nem.

Hát ezzel leszűkült a kör a hiba behatárolására, lévén az elosztótorony még testelve van, de a megszakítótól már nem megy ki a szaggatott test a trafóhoz. Hát akkor a megszakítóra egy dedikált rövidzármérés. Ez a mérés egyértelműen megerősítette, hogy a megszakító szabotálja a műveletet. Megszakító ki, szétszed. Hát a megszakító hozta az összes tipikus hibát. Kráteresség, felhegedt csúcs a másik oldalon. Oxidréteg a felületeken.

Megszakító-hibák
Kicsit megcsiszoltam az érintkezőpogácsák felületét, és visszaraktam. Ismételt megszakító-gyorsteszt. Ezúttal már pozitív eredménnyel! Az alap gyorsbeállításokon túl összeraktam az egész rendszert, és bár sokalltam a 18kOhm-os egyedi ellenállást, de egy próbaindítást megejtettem. És láss csodát azonnal, pöccre elkapta. Még egy kis finomállítást eszközöltem, majd megnéztem, hogy milyen alkatrészeket kell kicserélni, ezeket felírtam. És ezen alkatrészek cseréjével 9 kOhm-ra csökkentem az egyedi ellenállást, ami j alkatrésze beépítésével már üzemképesnek tűnik a rendszer.

Konklúzió az esetből:
Ez az eset is azt bizonyította, hogy 30 év felett már nem feltételezhető, hogy csak egy dolog romlott el, és azt megjavítva minden hibátlanul fog üzemelni. A karburátor rendbetételén túl nem csak a megszakító volt a főbűnös, de még a rendszerben “kialakult” össz-ellenállás is blokkolta a gyulladást okozni képes szikrát.

Tehát egy idős jószágnál mindig rendszerben kell kezelni azt, ami géptető alatt van, hisz a motor is egy rendszerként működik az összes perifériájával. És nagyon ritka, hogy csak egy probléma legyen. “Mindig több probléma van!” Ez nagyjából vehető már axiómának…

Másodlagos konklúzió. A gyújtási rendszer egy kényes állatfajta. És nagyon nem olyan, mint a dísztárcsa, hogy amire fel lehet tenni, az úgy jó is lesz. Az adott átmérőjű dísztárcsa felmegy minden, vele azonos átmérőjű acélkerékre. De attól, mert egy rotor felmegy az elosztóra, vagy egy gyertyakábel mindkét vége felmegy a helyére, attól még egy prémium új alkatrész simán okozhat működésképtelenséget a rendszerben.

Geree 

Gergely Eset-tanulmányok , , , , ,

Hozzászólások lezárva