Édesapám emlékére

Magyarázattal tartozom. Magyarázattal tartozom Nektek, amiért lassanként már 4 hónapja alig láttatok itt. De nem csak itt, máshol sem. Sem online, sem offline.

Éppenhogy felépültem a tavalyi bokatörésemből, s éppenhogy sikerült elrendeznem a magánéletemet, és sikerült végre pontot tennem a munkahelyváltásomra is, amikor már kezdtem örülni, hogy végre minden újra a helyén…

2011. december 26-odikán egy jó hangulatú, békés családi ebéden estünk túl Édesapámnál. Egy nappal rá, 27-edikén kaptam a hívást, hogy súlyos agyér-elzáródással kórházba vitték. A teljes jobboldala és a beszédközpontja is lebénult. Súlyos volt az állapota, de erős volt, és már egy hét után megerősödött annyira, hogy átszállították a rehabilitációs intézetbe. Körülbelül egy év lett volna a felépülés. Bő két hónap intenzív rehabilitáció után hasi fájdalmakkal vitték vissza a kórházba, ahol ötszörösen áttételes rosszindulatú daganatot állapítottak meg nála. A rák kezeléséhez még nem volt elég erős a rehabilitációból; a rehabilitációt nem tudta csinálni a daganatok közvetett és közvetlen hatásai végett. Éjt nappallá téve kerestem a valószínűleg nemlétező megoldást a helyzetre. S mindeközben versenyt futottam az idővel, hogy annyira sikerüljön megtanulnia beszélni, hogy el tudja mondani, amit akar. De legalább egy pár szót…

Nem sikerült. Talán esély sem volt rá, hogy sikerüljön. De nem akartam elfogadni, hogy nincs megoldás, nem tudtam beletörődni a helyzetbe. De végül Édesapám egy szép március eleji nap éjszakáján, amikor a helyzetéhez képest rég nem látott módon jól volt, álmában agyvérzést kapott, így azelőtt itthagyott bennünket, mielőtt a rák fájdalmas hatásai elhatalmasodhattak volna rajta. Bízom benne, annak ellenére így volt a legjobb neki, hogy a karácsonyi ebédet követően már nem tudta elmondani a gondolatait és a gondolatainak börtönébe zárva kellett itthagyjon minket…
_______________________________________________________

Itt szeretnék Édesapámnak emléket állítani. Az embernek, akinek köszönhetem, hogy az lettem, aki vagyok. Aki oly sokszor szinte észrevehetetlenül egyengette az utamat, s aki mindig ott volt mögöttem, hogy ha véletlenül elesek, segítő jobbot nyújtson. Az embernek, aki mindig minden emberi támogatást megadott, hogy elérjem a céljaimat, de sosem volt hajlandó megvenni nekem azokat: aki megtanított a céljaimért küzdeni…

Az embernek, akitől megtanultam rendszerszemléletben gondolkodni, s aki megtanított kreatív problémamegoldásra. Aki megtaníttatta velem szeretni, tisztelni és megbecsülni a munkát. Aki követendő példát állított elém a tisztesség és a becsület terén. Az embernek, aki által megértettem, hogy a munkám minősége a névjegyem. És nagyon bízom benne, hogy ha időnként letekint közénk, akkor büszke lehet majd rám. Én legalábbis minden tőlem telhetőt megteszek ezért…

edesapam1

Dáloki György
(1953-2012)

Kedves Édesapám! Voltak dolgok, amiket csak Tőled tudtam megkérdezni és ezekre a kérdéseimre csak Te tudtál választ adni. Kivel fogok ezentúl leülni elbeszélgetni, hogy ha fékezéskor halványan pislákol a töltéslámpa, akkor azt vajon mi okozhatja? Ki fogja nekem elmagyarázni azt, hogy hogyan működik a fényerőszabályozható neoncső? Kivel fogjuk kitalálni, hogy ha kombi kazán jó a fűtést csinál, de csak langyos folyóvizet, akkor mivel lehet gond…? És ki fogja nekem megmondani a pofonegyszerű megoldást, hogy a nem jó feszültségértékeket mutató multiméteremben csak elemet kell cserélnem? És már előre rettegek attól, hogy ha gond lesz a TV-vel, akkor mit fogok csinálni? Ezeket Te kisújjból megoldottad és most magamra maradtam…

Kivel fogok ezentúl elmenni a Börzsönybe motorozni, majd hazafelé Gödön rétesezni? Kivel fogok ezután csak úgy a cipóban sült csülök kedvéért lemotorozni Sümegre? Hol ehetek majd olyan őzpörköltet, amit csak Te tudtál úgy elkészíteni…? És kivel fogok majd az erkélyeden állva beszélgetni, s közben nézni a budai hegyek sziluettjét…?

Annyi mindent szerettem volna még mondani Neked, már nem tudok… Téged mindenki szeretett, mindenki tisztelt: barátok, kollégák, ismerősök, szomszédok. Nagyon fájt a legjobb barátodat is sírni látni, és nagyon meghatott, hogy mennyi ember jött el az utolsó utadra, végső búcsút venni Tőled. Űrt hagytál Magad mögött, nagyon nagy űrt. És ezt az űrt senki és semmi nem töltheti be már…

Az örök nyugalom birodalmában

Nyugodj békében…

Geree