Az év vége tartogatott még egy kis meglepetést. Iván a következő képpel örvendeztetett meg:

A légszűrő olajban
A légszűrőházban áll az olaj, a kartergáz-cső befogása után lelövi az olajbeöntő sapkáját, majd nyílvesszőként távozik a nívópálca is. A baj tehát nagy.
Olvass tovább…
Eredetileg az volt a terv, hogy az XR3 a telet végigalussza egy garázsban, elvégre nem mindennapi járkálósnak lett véve, hanem hétvégi kedvencnek. A tervek persze változnak: Iván barátomnak szüksége volt egy autóra, amíg az övé járóképtelen, így felajánlottam neki az enyémet.
Az már a vásárlás után elég hamar kiderült, hogy a hengerfej megérett egy felújításra, mert erőteljes a kékfüst-kibocsátás. A szelepszár szimmeringek biztosan elöregedtek már, de ettől még működik az autó, elhalasztottuk a javítást. Ami viszont a mindennapi használatot jobban zavarta, az a reggeli nehézkes indulás, illetve az érezhetően nem tökéletes karburátor volt, így arra még a kölcsönadás előtt sort kerítettünk. Természetesen Geree gondjaira bíztam a felújítást és beállítást, amit ő a tőle megszokott gondossággal el is végzett. Az összerakás után voltak még problémák, amiket az időhiány miatt egyszerűen rövidre zártunk: a komplett gyújtást kicseréltük a házi raktárában található tartalék alkatrészekre. Gyertyák, kábelek, trafó cserélve, azóta nincs gondja.
A hidegindítás beállítása még hátra volt, mert arra nem maradt idő, de ettől azért már megbízhatóan működött az autó, mehetett Ivánhoz.
A projekthez tartozó téma a fórumban: Escort XR3 - Schmidi
Az XR3 időszámítás újrakezdődött…
Korábban volt már egy 1984-es Escort XR3i a tulajdonomban. Kalandos kapcsolat volt, de szívesen emlékszem vissza arra az időszakra. Totális laikusként vettem, a mai eszemmel már sok mindent máshogy csináltam volna rajta, de hát a tanulásnak ára van.

A korábbi Escort XR3i
Hamar beleszerettem az autóba és rengeteget tanultam amíg nálam volt. Kezdő hobbyautósként egy hengerfej-repedéssel kellett szembe néznem. Ha már egyszer megbontottuk a motort, akkor “tuningoljunk” is, gondoltam. Mivel akkor még nem volt elég háttérismeretem ebben a témakörben, szakemberre bíztam a dolgot, az ő tanácsait követve kompressziónövelés, hengerfej portolás és egy 280 fokos vezérműtengely lett az átalakítás lényege. A művelet annyira sikeres volt, hogy arról Geree is megemlékezett a Bevezető sorozatban, valamint az ismerősök is előszeretettel emlegetik azóta elrettentő példaként az autó az alacsony fordulaton leadott nyomaték(hiány)át. Fentiek ellenére az autó sokáig volt a nagy kedvenc, majd ismét egy más világ, egy Ford Thunderbird SC következett (3.8 V6 kompresszor).
Kis kitérő után most visszatértem az XR3 szerelemhez és megérkezett az újabb kedvenc, egy 1982-es évjáratú Escort XR3.
Olvass tovább…