1. A viszkozitásról

A viszkozitásról

A viszkozitásról

Az olaj VASTAGSÁGA (folyóssága) gyakorlatilag megegyező jelentésű az olaj VISZKOZITÁSÁVAL. A viszkozitás a megnevezése a folyadékok áramlással szembeni ellenállásának, mértékegysége a cSt (centiStokes, 1 cSt = 1 mm²/s). A magas viszkozitású folyadékok - mint például a méz vagy a melasz - lassabban folynak, mint az alacsony viszkozitásúak, lásd víz. A legnagyobb káosz a motorolajok viszkozitási értékeinek jelzési módja miatt van. Ez egy régi rendszer miatt van így és sok félreértésre adhat okot. Az értelmezésben uralkodó káoszt mutatja az a majdnem minden nap előforduló eset is, amikor az autó tulajdonosa zavarodottan mondja, hogy a 0w-30 jelzésű olaj túl vékony az ő autójának motorjához, hiszen a kezelési könyv 10w-30 jelzésű olaj használatát írja. Szögezzük le, ez nem igaz! Még nagyobb félretájékozottságra utal, hogy a legtöbben alapvető gondnak tartják az olaj hígulását a hőmérséklet emelkedésével. Úgy gondolják az olaj hibájának tekinthető annak fokozódó folyóssága. Sokkal jobban tennék, ha az olaj hűlésével összefüggő vastagodást tekintenék problémának. Ez a nagyobb probléma. Köztudott, hogy az erőforrások kopásának 90 százaléka a hidegindítás során keletkezik. Ebből kiindulva, ha a motorok hosszú életének titkát keressük, akkor főképp a hidegindítással összefüggő dolgokra kell koncentrálnunk. Az autógyártók az előírt olajok viszkozitását a motor normál működési hőmérsékletéhez választják meg. Ez az átlaghőmérséklet pedig éppen a víz forráspontja, azaz 100 Celsius fok. Versenypályán a motorolaj hőmérséklete akár 150°C-ra is felmehet. Le kell szögeznünk, hogy az utcai közlekedés és versenypálya egymástól határozottan különböző használati körülmény, ebből kifolyólag különböző motorolajat igényel. Minden ezután következő mondat a közúti közlekedésre érvényes,  a versenyek világáról majd később. A megállapítások nem a hajszálpontos számszaki adatokról szólnak majd, hanem az érthetőséghez bőven elég átlagadatokkal dolgozunk. Rögtön egy újabb tény megállapításával folytatjuk, a külső hőmérséklet a hidegindítást kivéve, nem igazán fontos. Régi gépkocsi használati utasítások gyakran különböző olajat javasoltak nyárra, illetve a téli időszakra. Ez most is szükséges a léghűtéses erőforrások esetében, de érvényét veszti a zárt (nyomás) vízhűtési rendszerrel tervezett motorokat tekintve. Ezekben az erőforrásokban a hűtővíz az év minden szakában 100°C fokos hőmérsékleten van tartva, bemelegedett állapotban. Ebből kifolyólag a motorolaj hőmérséklete is 100°C fok körül alakul. Ez alapján viszonylag egyszerű a legmegfelelőbb viszkozitású motorolaj kiválasztása. (Még egyszer megjegyezzük, a versenypálya más!)

Felejtsük egy kicsit el az olaj dobozán látható számokat-jelzéseket! A tény az, hogy a legtöbb ember a számokra tekintve, azonosítja azokat a flakonban található olaj viszkozitásával. A probléma ezzel az, hogy az olaj viszkozitása a hőmérséklettel együtt változik. Egy egyfokozatú 30-as jelzésű olaj viszkozitása 3cSt 150°C-on és 10-es értékre sűrűsödik 100°C-ra csökkentve a hőmérsékletet. Tovább csökkentve a hőmérsékletet, 100cSt viszkozitási értékre sűrűsödik 40°C-on, nulla fokon pedig már túl sűrű a mérésekhez. Tehát a 30-as egyfokozatú olaj átlagértékei: 3cSt/150°C, 10cSt/100°C, 100cSt/40°C és kb. 250cSt/0°C fok. Az autógyárak tervezői a legtöbb esetben 100°C fokos olaj és víz hőmérsékletre tervezik a motorokat, 10cSt viszkozitási értékkel számolva. Mint már tudjuk ez az olaj viszkozitása, nem pedig a flakonon található jelölés. Szeretnénk az olaj dobozának jelöléseitől most elvonatkoztatni, mivel azok csak összezavarnak bennünket. Az olaj sűrűségéről beszéljünk, ne az olaj jelöléséről! A jelölésekről majd később. Felejtsük el egy kicsit a jelöléseket amik az olaj dobozán vannak! Most arról az olaj vastagságról (viszkozitásról) fogunk írni, amit a motorunk igényel a normál működés közben. Az erőforrás (és hűtési rendszere) úgy van megtervezve, hogy  Szicíliától - Norvégia legészakibb pontjáig, a külső hőmérséklettől függetlenül 100°C-fokos olajjal működjön. Beülhetünk az autónkba Palermóban mondjuk szeptemberben, majd megállás nélkül keresztül-kasul bejárva Európát elautózhatunk a jóval hűvösebb Lofoten szigetekhez. Autónk motorjának szempontjából a legjobb dolog az lenne, ha soha nem állítanánk le. Az olaj viszkozitása ebben az esetben uniformizálódhatna a 10cSt értéken. Egy tökéletes világban mindig 10cSt viszkozitású lenne a motorolaj, a hőmérséklettől függetlenül. Amikor reggel beülünk az autóba akkor is 10cSt lenne a viszkozitás és közlekedés közben is ugyanilyen sűrűségű maradna a motorolaj. Nem kellene bemelegítenünk a motort, csak beülnénk és nyomhatnánk a gázt reggelente. Minimálisra, gyakorlatilag nullára csökkennének a kopások. De a világ sajnos nem tökéletes. Amikor az előző este hazaértünk munkából, a bemelegedett motor működési hőmérsékletű volt és a motorolajunk is a tökéletes, azaz 10cSt viszkozitású volt. Az éjszaka folyamán a motor visszahűl a külső hőmérsékletre és  ezáltal az olaj visszasűrűsödik. Másnap reggel 25°C van, a motorolaj viszkozitása pedig nagyjából 150cSt. Ez túl nagy sűrűséget jelent egy olyan motorban, amely 10cSt viszkozitású kenőolaj tartós használatára van tervezve. Itt az ideje, hogy belemerüljünk a kenés koncepciójába…

- Varga István, www.mazda-auto.hu -