Bejárat > Eset-tanulmányok > Hét pont kilenc

Hét pont kilenc

2021. március 26.

Régóta, pláne amilyen keveset használom a hobbiautóimat, mondhatni évek óta finomítgatom a motorját elméleti megközelítéssel, szubjektív benyomás alapon. Egyrészt szélessávú lambdaszondás mérésekkel karburátort, másrészt pedig az ezt jól kiszolgáló motormechanikát, hogy olyan legyen, ami nekem tetszik. Most beesett egy kis intéznivaló Debrecenben, így kínálkozott, hogy akkor próbáljuk ki élesben!

A szóban forgó alany a “templombajárós” Sierrám. Őskövület a motor, ‘71-es konstrukció. Pinto becenévre keresztelt, kétliteres, öntöttvas hengerfejes, karburátoros, papíron 105 lóerős.

Sierra motortér

Sierra motortér

Gyárilag 9,2 a sűrítési viszony, és egy progresszív Weber 32/32 DGAV-val volt szerelve. A jelen kor lehetőségeinek megfelelően módosítottam kissé, így a sűrítési viszonyt felemeltem 10.4-re. A vezérműtengely maradt a gyári profil. A karburátorok vonatkozásában pedig kipróbáltam gyakorlatilag mindent, ami ebbe a karburátorcsaládba tartozik. Így volt már fent progresszív 32/36-os, majd az egybenyitós 38-as DGAS került fel, és most egy egybenyitós 32/32 DGAS eteti a motort, kissé átalakítva, egyedileg fúvókázva.

A fúvókázást szélessávú lambdaszondával csináltam, amelyről státusz logbook-ot vezettem. Ez valahogy így néz ki (a 38-as DGAS-re):

Logbook

Logbook

Minden használat közben figyeltem a viselkedést, a lambdát, a dinamizmust, a fogyasztást, és az esetlegesen nem tetsző részleteket. Utána matekoltam, és változtattam rajta valamit. És ha a változtatás nem volt összehozható az adott variánssal, akkor váltottam.

A debreceni út volt a puding próbálja, hisz volt elég távolság és változó körülmény is kipróbálni. A részletek:

  • A növelt sűrítéssel és a nyomatékosra fokolással annyira kellemesen autózható lett az alsó tartomány, hogy a hosszú difi ellenére is visszaváltás nélkül lehet vele kamion előzésbe kezdeni akár ötödikben is
  • Autópályán annyira könnyen szaladt fel a mutató, hogy oda kellett figyelnem, hogy legalább a 140 fölé ne nagyon menjek
  • Országúton és autóúton is gyakorlatilag a fényképezési határon mentem
  • Hétköznapi volt a tranzitforgalom, nagyon sok kamionnal, így nagyon sok előzéssel
  • Elég dinamikusra sikerült az út: lefelé asszem egy autó előzött meg; hazafelé sem tötymörögtem, itt is még a limitek felett autóztam kicsivel. De hazafelé is csak pár autó előzött meg

És a konklúzió, hogy nagyon szerethetően nyomatékos lett a motor karaktere. Városi 50-ről ötödikben olyan szépen húzza fel autópálya-tempóra, hogy még így is sportosnak tűnik a vezetési stílus. Emellett olyan szépen elforgatható közel 7000-ig, hogy még magam is meglepődtem. Értsd, kamion előzéséhez, 80-90-nél még csont nélkül visszahúzható kettesbe, ami közel 120-ig még gyorsan felgyorsítja…
Itt említeném meg, hogy a 32/32-es karburátor 1.3-as, 1.5-ös régi motorokon szokásos, tehát a kétliteres motor tényszerűen fellélegzik egy nagyobbtól, amit a 38-as DGAS-re váltás alá is támasztott. (Csak a 32/36-os DGAV-t a 38-as DGAS-re cserélve több, mint 10km/h-val nőtt az autó végsebessége.) Szóval jelenleg egy tudatosan fojtott konstrukcióban dolgozik a motor, de így láttam megoldhatónak a nyomatékosságot és a jó fogyasztást együtt.

És a fenti feltételek mellett, erősen dinamikus haladás mellett, így lett a 470km-es út átlagfogysztása 7.9 liter / 100km. Hangsúlyozom, egy 38 éves autóról, egy 50 éves motorkonstrukcióról, és korszerűtlen karburátoros üzemanyagellátó rendszerről beszélünk úgy, hogy erősen dinamikus volt a felhasználás, tehát ezen az értéken egy nyugodt haladás mellett még simán tudok fogni egy litert, és fogyasztásra optimalizált fúvókázással együtt, biztos vagyok benne, hogy meg tudom közelíteni a HAT literes fogyasztást. És most például nincs EGR se bekötve, és nem 12-es sűrítési viszonyú és 100-as benzinnel etetett motorról beszélek. Azt hiszem, egyszer csinálok egy erre fúvókázott konfigurációt, és egy funkcionális tesztkanyart, hogy vajon be tudok-e menni HAT LITER ALÁ a kétliteres, karburátoros motorral. :-D

– Geree –

Gergely Eset-tanulmányok , , , , , ,

Hozzászólások lezárva