Bejárat > Eset-tanulmányok > Egy újabb cseles hiba

Egy újabb cseles hiba

2013. december 9.

Mindig azt hangoztatom, hogy egy karburátoros autó esetében a túlfogyasztásért nagyon magas arányban nem a karburátor a felelős. Most is egy ilyen, meglehetősen érdekes esetet osztok meg.

A beteg egy sok mindent megélt, nem rég vásárolt K10-es Micra Super S, tipikus balkáni hozzáállású korábbi tulajokkal: csak tankolunk bele, mást nem költünk rá. Ami pedig elromlik, azt sziloplaszt-tal meg lehet javítani. Ajtókárpitot, ajtókédert, hangszórót és karburátort is. Az autó új tulaja ennek ellenére látta az autóban az értéket a praktikus, kis fogyasztású, tartós és megbízható városi rohangálós autó formájában, és ennek megfelelően hajlandó is volt rákölteni azért, hogy ezt a funkciót megbízhatóan tudja az autó. Így került hozzám.

Micra K10 Super S

Micra K10 Super S

A tulaj elmondása szerint megvételkor még egész jól fogyasztott az autó (6,5-7 liter körül), de egyszercsak elkezdett rakoncátlankodni és jelentősen túlfogyasztani, ami már 10 liter körüli értékben realizálódott. Ez azért egy 800kg-os 1.2-es autót egy kissé sok…

Szép kihívásba vágtam a fejszém, mert a karburátor lambdaszonda-vezérelt, és ezernyi vákuumos kiegészítőberendezés van rajta, mint pl. a kipufogóba  tiszta levegőt engedő rendszer, ami a katalizátort védi és a károsanyag-kibocsátást javítja. Ezt mondjuk nem teljesen értem, hogy ha egy motor adott tömegű károsanyagot bocsát ki, akkor ha ezt tiszta levegővel hígitjuk, akkor miért lesz jobb az emissziója, de nem ennek a boncolgatása most a cikk tárgya. Meg van még EGR, meg hőmérsékletfüggő alapjárati keverékszabályzás, elektronikusan vezérelt úszóházszellőztetés, meg persze úszóházhőmérséklet függvényében is csinál még valamit…

Minden ilyen problémát azzal kezdek, hogy megnézem, a motorban tűnik el ez a plusz üzemanyag, vagy azon kívül. A gyertya színéről nagyon sok mindent meg lehet tudni. Ez sajnos vastagon fekete volt. Hát akkor kérdés nincs, a motoron belül tűnik el a plusz benzin. A túlfogyasztás tipikusan membrán-átszakadás következménye szokott lenni, így meg is beszéltük, hogy karburátorfelújítás nélkül nem sok esély van kibogozni a hibát. Nos, neki is estem a karbinak, szisztematikusan. Az első vicces probléma, hogy mitől marad ott a karbi a szívósoron? Merthogy felülről egy árva kósza eltévedt csavar sincs, ami ezt rögzíti - ahogy ezt alapvetően rögzíteni szokták.

Motortér

Motortér

Kis fejvakarás és gondolkodás után feltettem magamban a kérdést, hogy ha nem felülről, akkor lehet, hogy alulról…? A fenti képen is látható rengeteg helyen lenyúlva tapogatóztam egy kicsit és valóban, alulról rögzítős… Érdekes, de valóban életképes ötlet. Több problémát is orvosol egy nekifutásra.

Szívósor

Szívósor

A karburátort levéve két érdekes dolgot is látni. Az egyik a talpfűtés. Nem szívósor-öntvényen belül áramlik a víz, hanem a karburátor levételével nyitottá válik a rendszer. Tehát a víz közvetlenül a talpat melegíti. A másik érdekesség a csatorna-elvezetés. Jól látszik, hogy a keverék a karburátorból kilépve hátrafelé indul el, és onnan kanyarodik el jobbra vagy balra. Ez azért is jó, mert növeli a szívócsőhosszt, valamint szebb gázlengést tud létrehozni a sokkal inkább egyenlő hosszúságú hengerágak miatt, mint egy hagyományos szívósor-kialakítás. Érződik is a kis 1.2-es alacsonyfordulati nyomatékosságán.

A szétszedés sem volt egyszerű, de ezzel azért nem volt akkora gond. Itt szembesültem azzal, hogy aki előzőleg nyúlt hozzá, az be-sziloplasztozta a karburátorfedél parafatömítését összerakás előtt. Meg persze a talpat is, és még több mást is, de az előbbi okozhatott volna problémát. Ezúton szeretnék gratulálni neki. Itt már elkönyveltem, hogy egy ebből fakadó dugulás lesz a túlfogyasztás oka. A szétszedésben tovább haladva egy szokatlan dologra figyeltem fel: a benzin az úszóházban nem a szokásos áttetsző, sárgás árnyalatú volt, hanem sötét. Ekkor még nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget - betudtam annak, hogy nemrég vásárolt autó, és aki eladta, akármit is önthetett a tankba korábban, ami most oldódik fel.

Karburátor úszóház

Karburátor úszóház

Az úszóház baloldalán észrevetted a kémlelő-üvegcsét, amin le lehet ellenőrizni a karburátor összeszerelt állapotában a benzinszintet…? Ügyes találmány. Összerakva is le lehet mérni, hogy jó-e a benzinszint, vagy mennyit kell változtatni rajta… ;-)

A szétszedés előtti és alatti feltételezések ellenére a karburátor felújítása közben nem igazán találtam arra utaló dolgot, ami a fogyasztás így elvitte volna, minden egész jó állapotban volt. Volt egy-két helyen sziloplaszt-maradvány, de nem ott, ahol sejtettem. Ezek nem okozták volna a ilyen jellegű problémát. Kipicoltam, rendbeszedtem, összeraktam, felszereltem. Átnéztem még a motor kisegítő vákuumos rendszerét, hogy nincs-e valahol tömítetlenség, de az autó állapota ellenére itt is minden tette a dolgát szépen. Indítás, és egy macerás beállítgatás következett: a karburátor nem nagyon akarta hagyni magát, nem reagált a szokásos beállítgatásos műveletekre. Mivel azt nem tudtam egyértelműen megmondani, hogy a karburátorba épített lambda-függő keverék szabályzó elem mennyire viszi el a keveréket, ezért első körben lekötöttem, megnézvén, hogy így mit csinál az autó. Jobb lett, egyelőre így hagytam. Hosszas macera után összeállt, próbakörön is szépen tette a dolgát, de egyetlen probléma még maradt: ha a kartergázcsövet visszadugtam a szívósorra, azonnal megfulladt a motor. Ha lehúzott kartergázcső mellett ledugóztam a szívósort, akkor szépen beállítható volt a motor. És itt jött még egy csavar…

Egyik próbakör után néztem, hogy a nem-visszadugott kartergázcsőből valami csöpög. Csöpögni semmi esetre sem volna szabad semminek. De lehet esetleg víz - ha pl. hengerfejes a motor (A víz lejut az olajba, ahol is a hőmérséklet hatására elpárolog, majd a kartergáz-kivezető csövőn távozván kicsapódik.) Lecsöppentettem egyet az újjamra, megtapogattam, és furcsa volt. Szokatlan volt a szaga. Nem kartergáz. És nem is víz. Ez büdös. Ez benzin-szagú! Gyorsan csepegtettem egy keveset egy kis fémfelületre, majd kipróbáltam, hogy begyullad-e? Miazhogy! Hoppácska, akkor ez rögtön magyarázat arra is, hogy miért fullad meg a motor a kartergázcső szívósorra való visszaszerelésére. Gyorsan megnéztem még a nívópálcát is. Szinten volt, nem volt benne magasabban, mint a maximum, de már a pálcán is látszott, hogy nagyon híg az olaj.

Amikor a tulaj elvitte, mondtam, hogy nagyon gyorsan cseréljen olajat, mert baj lesz belőle. De ezen kívül úgy néz ki, hogy az autó karburátor-oldalról rendben van. Elvitte, örültünk. Nekem is bőven több melóm volt vele, mint amennyit ezért el lehet kérni; meg ő is, hogy akkor legalább már ez rendben van. Egy hét múlva hív, hogy nincs alapjárat. Örülök neki. Mondom, ez garanciális probléma, hozza át és megnézem. Első körben alapjárati-fúvóka dugulásra tippelek. Ilyenekre kínosan ügyelek, hogy ne maradhasson kosz a karburátoron belül, de a tankból is felszívhatta mondjuk egy átszakadt benzin-előszűrőn…

Szombaton reggel át tudja hozni, megérkezik. Nekiesek. Sok mindent kell le- vagy megbontani, hogy le lehessen venni a karburátor fedelét, de amikor végre megtörténik, újból az az első, ami feltűnik, hogy már nem is sötét, hanem fekete(!) a benzin, ami benne van. Kiszedem az alapjárati fúvókát, nincs eldugulva. Hmm. Második torokét is megnézem, biztos-ami-biztos, de ott sincs semmi. Összerakom. Beindít, van alapjárat. Örülünk. Gázfröccs, dadog. Alapjárat még mindig van. Emelt fordulat. Hörög és le is áll. Hmm. A főfúvóka dugult volna el? Szentségelés, mert az az úszóház oldala felől egy szerelőfuraton keresztül van a karburátorba szerelve, s ami szerelőfuratot egy zárócsavarral zárnak le. És hogy ahhoz hozzáférjek, le kell venni a karburátort. Karburátorfedél megint a szokásos összetett procedúrával le. Próbálok hajtogatni egy vékony vezetéket, ami befér a 0,9mm-es főfúvókába és fentről beigazgatni a fúvókába - mielőtt lebontanám az egész karburátort a szívósorról, - hogy legalább érzek-e valamiféle dugulást. Nincs eldugulva. Újabb hümmögés. Ha dugulás nincs, levegő van, akkor már csak a benzinnel lehet valami, ami miatt lehörög. Nézzük már meg azt a benzint közelebbről…

Egy kis inkeciós fecskendővel szívok le belőle. Nézem, totál fekete. Ilyet sem láttam még… Fény felé tartom, és úgy sem látni át rajta. Ellenben nagyon pici megcsillanó részecskéket látni benne. Nézzük csak meg, hogy hogy ég? Kicsöppentek egy keveset az előbbi, égéstesztelő fémfelületre, meggyújtom és be kell lássam, jobban égett a kartergázcsőből kicsepegő anyag, mint ez. Ez alig ég, és még alig égett el valamennyi a kicsepegtetett anyagból, már el is aludt. Hmm. Újjal megtapogatom, ami visszamaradt és nagyon viszkózus. Ekkor ugrott be, hogy MOTOROLAJ lenne?!? Na de hogy? Meg honnan? Azt értem, hogy egy túldús keverék esetén a gyűrűk mellett nem kevés benzin tud lejutni az olajba. Na de motorolaj hogy jut a benzintankba?!?

Egy rövidke tanácstalan sárvédőtámasztás közbeni gondolkodás után megvilágosodtam! Benzinpumpa! Ha átszakad a membrán, akkor szívóüzemben felszívja a benzint, ami azzal a lendülettel be is jut az olajba; nyomóüzemben pedig a benzinnel együtt a benzinpumpát kenő olajat is belenyomja a tápvezetékbe. És ez gyakorlatilag megválaszolja az összes tünetet egy kalap alatt. Az elején még kevés volt az olaj a benzinben és a túlfogyasztást az olajba jutó benzin okozta. Később már, amikor a karburátor által el nem használt, de az AC által a karbi felé nyomott benzin-olaj keveréke olajban egyre dúsabb “keveréket” generált a tankban. Ez indokolta mind az elmenő alapjáratot, mind pedig a befulladó emelt fordulatot. És nem utolsó sorban a folyamatosan kormos és alkalmanként szikraképtelenné váló gyertyákat is.

Gyorsan megpróbáltam letesztelni a teóriát. Teljesen kiszívtam az összes olajos benzint az úszóházból, feltöltöttem friss benzinnel és úgy raktam össze. Érdekes(?) módon azonnal beindult, szépen járt, tette a dolgát, ahogy kell neki. Hát így lesz a túlfogyasztás tünetéből egy benzinpumpa membrán-átszakadás diagnózis… :-)

– Geree

Geree Eset-tanulmányok ,

Hozzászólások lezárva